Bryan Nash - Elfogadva

Információk

név : Bryan Nash
becenév: Bryan, Nash, Adam (utálom ha így hívnak),
kor : 17
születési év: 1994. január 6.
születési hely: Salem, Oreogn állam
nem : férfi
szexualitás: hetero
foglalkozás: tanuló (néha utcai harcos)
csapat: deszkások


Így nézek ki.

szem szín: barna
Haj szín: barna
Ismertetőjelek: Kapucnis pulóver , egy skorpió tetoválás a tarkómon
Avatár: Darren Morfitt

Ilyen vagyok én


Sötétbarna majdnem fekete hajam van. Ezt mindig rövidre vágva hordom. Igazából mindegy, mert szinte mindig valamilyen kapucnis cucc van rajtam, úgyhogy ha fázik, a fejem azt felhúzom. A szemem barna és ebben nincs is semmi extra. Átlagos testalkatom van annak ellenére, hogy évek óta Muay Thai-ozom. Kicsit azért megizmosodtam, de nem olyan rettentő módon. Persze ez bunyó közben a legkevésbé sem akadályoz! Van pár hegem és sebhelyem, de ezek régi utcai meccsekből származnak és szerencsére nem az arcomon vannak, hanem például az oldalamon van egy heg, ami akkorról származik, amikor egyszer régen még Salemben megkéseltek. Nem mutat túl jól, de ha már ott van, akkor nincs vele mit csinálni.

ezeket mindig
+ deszkázás
+ könyvek
+ zene
+ haverok
+ nevetés
+ Diana
ezeket soha
- cigi
- drog
- árulás
- kicsik és gyengék szivatása
- mások kibeszélése a hátuk mögött
amiben erős vagyok
+ deszkázás
+ olvasás
+ töri és irodalom
+ verekedés
amiben nagyon gyenge vagyok
- matek és egyéb reál tantárgyak
- labdajátékok
- hazudozás
- csajozás
célok
~ Egy saját Harley Davidson
~ Család (tekintve, hogy eddig nem volt, feleségjelölt elvileg már van )
~ Olyan állás amiből el tudom tartani a családot
~ Kanada (mondjuk Vancouver )
félek
- bukástól az életben
- Diana elvesztése
- végső magány
- vereség egy meccsen
- kitaszítanak a deszkások közül


Egy kicsit rányomta a bélyegét a személyiségemre az, hogy intézetben nőttem fel. Eléggé visszahúzódó srác lettem és nehezen nyílok meg bárkinek is. Kiskoromba nem is nagyon barátkoztam a többiekkel és mielőtt a St. Johannába csatlakoztam a deszkásokhoz egyedül az utcakölkökhöz kötődtem laza szálakkal, ami nem vált előnyömre. Bár régen sokszor vettem részt zugbunyókba (az illegális utcai harcokra egy kifejezés) nem vagyok egy agresszív jellem. Ami a ringben voltam azt sose vittem ki a ringen kívülre! Próbálok kedves lenni másokkal és mindenkit egyenrangúként kezelni. Sokat nevetek a barátokkal, ami régen egyáltalán nem volt jellemző. Amióta a deszkásokkal lógok sokkal nyitottabbá váltam és próbálok barátkozni, de a lányokkal továbbra is félénk maradtam.

Család

apa: Nem ismerem. Semmit se tudok róla
anya: Nem ismerem. Semmit se tudok róla.
testvér: Amennyire én tudom nincs.
más hozzátartozók: Diana M. C. Wattson. A barátnőm. Ő a kockák egyik vezetője. Nagyon szeretem és mindennél fontosabb nekem. Azóta szerelmes voltam belé mióta idekerültem, de csak nemrég mertem megismerkedni vele.
Előtörténet

A papírok szerint egy kellemesen fagyos téli napon születtem (azt, hogy fagy volt a takarítóktól tudom) Salemben, Oregon állam egyik legnagyobb városában.. Nem tudom, hogy kik voltak a szüleim, mert sose ismertem őket és így azt sem, hogy melyikükre hasonlítok. Azt se tudom, hogy van-e testvérem. Ha van, akkor ő vagy nem ebben az intézetben van vagy pedig őz megtartották. Jeff bácsi szerint már a születésem után rögtön odakerültem hozzájuk, az intézetbe. Jeff bácsi volt az egyik takarító még a nevemet is ő adta, mert állítólag anyámnak még ehhez se fűlött a foga. Ő egyfajta apafigura volt számomra és sok jó dolgot tanultam tőle az, hogy ilyen vagyok amilyen az a pozitív tulajdonságaim tekintetébe neki köszönhető.
Lehetne ragozni a dolgot, de nincs értelme. Az intézetben kezdtem nevelkedni, ott nőttem fel. Kiskoromban nem értettem, hogy miért nem kellettem se a szüleimnek se azoknak, akik eljöttek az intézetbe, hogy örökbe fogadjanak egy gyereket. Magamat hibáztattam és ez nagyon elkeserített. Mindig lógattam az orromat és nem is nagyon barátkoztam senkivel kivéve egy-két embert, aki ugyanakkor került oda, mint én. Volt egy srác Daniel, akivel a legjobb barátok lettünk végül. De amikor 6 évesek voltunk akkor őt örökbe fogadták és én egyedül maradtam.
Az óvodában már megmutatkozott, hogy a koromhoz képest jóval zárkózottabb vagyok. Legtöbbször nem játszottam a többiekkel, hanem inkább rajzoltam valami félreeső helyen. Az óvónők próbáltak valamicskét javítani a helyzeten, de mélyreható barátságokat így se sikerült kialakítanom. Ez a helyzet a suliba se nagyon változott. A padban általában egyedül ültem. Elég gyorsan megtanultam, szépen és jól olvasni és attól fogva hódoltam az olvasásnak, mint egyik kedvenc hobbymnak. Viszont a matekkal a kezdetektől hadilábon állok. Az első perctől fogva utálom! Egyszerűen képtelenség ilyen baromságokat megjegyezni, mint amik itt vannak! A másik kedvenc tantárgyammá viszont a történelem lépett elő. Bár az évszámokkal itt is vannak gondok viszont a részleteket nagyon jól meg tudom jegyezni!
Eleinte a tesi órák se kecsegtettek túl bíztató eredményekkel. Egyszerűen nem volt tehetségem a labdajátékokhoz és ez bizonyos embereket nagyon mulatatott illetve a piszkálásomra sarkalt. Egy idő után elegem lett ebből. Ekkor buzdított Jeff bácsi arra, hogy tanuljak valamilyen harcművészetet. Végül a Muay Thaira esett a választásunk. Mint kiderült ehhez végre van tehetségem. Pár hónap után végre elég erősnek éreztem magamat, hogy szembeszálljak a zaklatóimmal. És sikerrel jártam! Ezután többé nem voltam se vicc, se gonosz tréfa, se iskola utáni verések célpontja. És ekkor határoztam el magamba, hogy ezután, ha látom, hogy mást is úgy szekálnak, mint engemet akkor nem fogom hagyni.
Sajnos idővel a Muay Thai rossz társaságba sodort. Volt néhány srác, akit beszerveztek a zugmeccsekbe. Ezeket Salem néhány nehézfiúja rendezte és leginkább fiatal srácokat szerveztek be. Én kézenfekvő megoldás voltam, mert nem voltak szüleim, hanem az intézetben éltem így mindössze a megfelelő pénzösszeget kellett juttatni a megfelelő személyeknek és így mintha semmi se történt volna. Jeff bácsi nagyon nem örült, hogy ilyesmibe keveredtem, de megállítani se tudott. Vonzott a társaság, a pénz és a megbecsülés meg a dicsőség, amit ez a társaság nyújthatott. A meccseken jó eredményeket értem el. Szinte sose kaptam ki. És ez lett a vesztem!
Egyszer egy nagy meccsem volt. Egy bajnok ellen kellett küzdenem. Nehéz meccs volt. Kis híján kikaptam, de végül legyőztem. Volt pár komoly zúzódásom leginkább az oldalamon. De a lényeg az volt, hogy győztem! Viszont az ellenfél nemigen tudott beletörődni a vereségbe. Így kb. két héttel a meccs után épp mentem valahová az intézetből, estefelé amikor egy alak leszólított odaadott egy térképet és útbaigazítást kért. Nem gondoltam semmi rosszra és így nem is láttam, hogy kés van nála. Már csak a villanó pengét láttam és szúrás okozta fájdalmat éreztem. Vérezve estem össze az utcán. Arra járt néhány járókelő, akik rögtön mentőt hívtak és így idejében kórházba kerültem. Szerencsére a férfi kicsivel elvétette a májamat különben otthagytam volna a fogamat. Heteket töltöttem a kórházban, de végül felgyógyultam és örökre hátat akartam fordítani a zugmeccseknek! De erre itt helyben nem lett volna lehetőségem. El kellett költöznöm. Szerencsére Jeff bácsival végül találtunk megoldást. A St. Johannát Cichagóban. Valami csoda folytán fel is vettek így odakerültem. Azóta koleszban lakom. Ekkor 14 éves voltam.
A papírforma itt is bejött. Eleinte sehova se trtoztam ahogy edigg ez életemben volt. Viszont már nem volt Jeff bácsi, aki a társaságot biztosíthatta volna. Nem tartoztam sehova és életemben először ez igazán zavart. Főleg, hogy az első perctől nyilvánvaló volt, hogy az iskola csapatokra oszlik és valahová mindenképpen tartozni kell és tartozni fogok. Eleinte az első pár napban elég elveszett voltam, de végül minden megváltozott. Összeismerkedtem néhány sráccal, akik a deszkások csapatát erősítették. Ez a csapat akkor még teljesen új volt. Nemsokára a vezetőjükkel Damonnel is megismerkedtem. Imponált, hogy ennyire a szenvedélye ez a sport és ennek hatására döntöttem úgy, hogy csatlakozni szeretnék ehhez a csapathoz. Úgy döntöttek, hogy befogadnak. Nemsokára már be is szereztem a saját gördeszkámat és mondhatni nagyon megkedveltem ezt a sportot. Az alapokat elég gyorsan megtanultam, és ahogy egyre többet gyakoroltam úgy egyre ügyesebb lettem a különböző trükkök terén. És a többiekkel is egyre jobban kijöttem. A csapat teljes jogú tagja lettem! Végre tartoztam valahová! És kezdtem jól érezni magamat a bőrömben! Mindennap együtt lógtam a deszkásokkal és a suli után is a legtöbb szabadidőmet az ő társaságukban töltöttem. A tanulmányi eredményeim egy kicsit visszaestek emiatt, de igyekeztem szinten maradni és az olvasást se hanyagoltam el. Még mindig rengeteget olvastam.
És megláttam életem első szerelmét is: Diana Marie Cornelia Wattsont. Viszont ő ekkor még a cicababák csapatát erősítette így elég esélytelennek tűnt, hogy bármi esélyem lenne nála. Meg amúgy is elég félénk és tapasztalatlan voltam a lányokkal. Minden esetre szinte első látásra belészerettem. De hirtelen sajnos meghalt az édesanyja és ezután idővel a kockák egyik vezetője lett. Így az iskola társadalmi szemszögéből elérhetővé vált, de még most is féltem vele megismerkedni. De a többiek unszolására és állandó piszkálódására végre összeszedtem a bátorságomat, hogy megismerjem, és ha lehetséges összejöjjek vele…

Szerepjáték példa

Szokás szerint a suli előtt deszkázgattunk az ebédszünetben. A csapat nagy része jelen volt, ahogy az lenni szokott. Én épp az előbb végeztem rövid bemutatómmal, ami néhány sima Manulaból, Ollie Airwalkból, Oldschool Kickflipből valamint, hogy ne marajak szégyenben egy Russian Bonelessből állt. Ezután elfoglaltam a helyemet a többiek közt, akik épp ültek és egy másik srác váltott fel a bemutatók sorában. ~ Három évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy idáig eljuthatok. Vannak barátaim és tartozom valahová. És jó vagyok abban, amit csinálok! És nem kell már zugmeccsekre járnom és összeveretni magamat azért, hogy elismerjenek! Jól érzem magamat ezek között a srácok között!
- Bryan még a végén elhiszem, hogy tudsz deszkázni! – szólított meg Pete. Ő is a kezdetek óta a csapat tagja volt és az idők során nagyon jó kapcsolatom alakult ki vele. – nem hittem volna, hogy ilyen jól be tudsz majd illeszkedni közénk! De hát három év az hosszú idő! Még a legszerencsétlenebbeknek is sikerül! – ezzel elröhögte magát. A deszkámmal oldalba löktem majd válaszoltam is:
- Igen Pete! Tudod nem is tudom ki volt az, aki 2.-ban egy olyat taknyolt itt a suli előtt a deszkájával, hogy betört az orra és eltört a karja. Jah az nem te voltál? Boccs! – majd egy félmosolyra húztam a számat.
- Ha jól emlékszem neked is volt azért pár szép esésed! – mondja gúnyosan. – És én nem futok három éve egy csaj után anélkül, hogy egyszer is megpróbáltam volna randizni! Apropó ott jön! Idehívjam? Hé Szivi! Diana! – kezdett rá hangosan és még fütyült is hozzá.
- Hallgass már te marha! Ha nem akkor ezek voltak az utolsó szavai! Még az kell, hogy meghallja! – mondom ijedten és bosszúsan. ~ Még jó, hogy nem hallotta meg! Mekkora égés lett volna! Ez a Pete nem normális. Mindig ezt csinálja! De egyszer komolyan mondom, hogy megcsapom!
- Most mit parázol? Látod? Meg se hallotta! Ott ül egyedül! Csak arra vár, hogy odamenj hozzá! – kezdte szép ünnepélyes stílusban. ~ Mint mindig. – gondoltam magamban.
- Majd holnap odamegyek! – lököm oda tömören. ~ Igen! Holnap tényleg odamegyek hozzá! Eleget vártam! – nyugtázom magamban, majd Pete-tel együtt folytatom a többi deszkás bemutatójának figyelését.