Naomi Conrad - Elfogadva

Információk

név : Naomi Conrad
becenév: Nao
kor : 17
születési év: 1994. augusztus 15.
születési hely: London
nem : lány
szexualitás: hetero
foglalkozás: tanuló
csapat: cicababa


Így nézek ki.

szem szín: barna
Haj szín: barna
Ismertetőjelek: nincs
Avatár: Nina Dobrev

Ilyen vagyok én

Hosszú, göndör, barna hajam van, amit általában kivasalva hordok. Soha nem kötöm meg, vagy kontyolom, vagy bármi, mert szerintem kiengedve igazán cicababás. A szemem is barna, bár jobb lenne, ha egy kicsit változatosabb lenne. Na de mindegy. Nem vagyok sem túl magas, sem túl alacsony, inkább olyan átlagosanak mondanám magam. Nem állítom azt, hogy kövér vagyok, de azért mégis fogyókúrázok. Lehet, hogy csak azért, hogy jobban passzoljak a csapatomhoz.

ezeket mindig
+ bulik
+ vásárlás
+ alvás
+ Tom
+ cigi
+ barátok
ezeket soha
- erőszak
- hűtlenség
- könyvek
- korán kelés
- tanulás
- takarítás
amiben erős vagyok
+ táncolás
+ sikítás
+ verekedés
amiben nagyon gyenge vagyok
- sport
- matek
- tanulás
célok
~ normális férjet találni (bár azt hiszem már megvan)
~ 2 kislány
~ elvégezni az iskolát
félek
- pókok
- vihar
- sötétség
- csalódás


Igaz, hogy a cicababák csoprtjába tartozom, de sosem tettem külömbséget az emberek között. Számomra a lúzerk vagy a strébrk is pont olyanok, mint mások. Imádok bulikba járni és táncolni, de a legjobb elfoglaltságom talán a vásárlás. Órákat képes vagyok a Plázákban sétálgatni, még akkor is, ha nem vásárolok. Utálok olvasni vagy tanulni, és utálok az iskola padban ücsörögni. A legtöbb órát általában végig alszom.

Család

apa: Sebastian Conrad, 45, építész , nagyon jóban vagyunk
anya:Sandra Conrad, meghalt
testvér: Brian Conrad, 20, Egyetemista, átlagos testvér viszony
más hozzátartozók: név, kor, foglalkozás, milyen a kapcsolatotok, valami fontos tudnivaló róla/rólatok

Előtörténet

Hm...hol is kezdjem? A logikus az lenne, ha rögtön az elején, de az a baj, hogy én nem emlékszem arra, hogy milyen voltam amikor megszülettem, és, hogy kit pillantottam meg először. Anyut vagy aput? Apa mindig azt mesélte, hogy már akkor is nagyon hasonlítottam anyura, és hát...biztos. Fogalmam sincs, hogy így van-e, de én elhiszem, ha Ő mondja. Hogy őszinte legyek, én soha semmi hasonlóságot nem láttam kettönk között, na de mindegy. De, hogy visszatérjek az életemre, egy hűvős tavaszi napon születtem meg Londonban egy építész és egy idegen vezető második gyermekeként. A bátyám három évvel idősebb nálam, de legtöbbször olyan, mintha egy öt éves kölyök lenne. És itt most nem túlzok. Néha olyan gyerekesen viselkedik, hogy még én magam sem hiszem el, hogy 20 éves, pedig mellettem nőt fel. A legidegesítőbb szokása peddig az, hogy bele szól az életembe. Nem hagyja, hogy a fiúk társaságába legyek, nem hagy bulizni menni egyedül, és mindentől óv. Persze ez aranyos dolog tőle, de azért néha túlzásba viszi. Nem kell mellém bébiszitter, mert szerintem elég nagy vagyok ahhoz, hogy megvédjem magam, ha kell. De már megint eltértem a lényegtől. Igazából nem is tudom, hogy mi a lényeg.
Amíg kicsi voltam, mindig dadák vigyáztak rám, sőt a bátyámra is. Mivel apa építész volt, anya pedig idegen vezető, elég ritkán voltak otthon velünk. A legtöbb dadát én űsztem el, mert ha valakinek nem volt szimpatikus a képe, akkor addig hisztiztem amíg fel nem mondta a szolgálatot. Kiabálni soha senki nem mert velünk, mert mindenki nagyon jól tudta, hogy az árulkodás a hobbim.
Amikor megkezdtem az óvodát, rögtön sikerül beférkőznöm az óvonéni kegyeibe. Mindig szót fogadtam neki, ami azért nagyon furcsa volt, hiszen soha nem voltam az a szófogadó típus. Az óvodás társaim emiatt soha nem is szerettek nagyon, de kit érdekelt? Egyedül mindig is jobban szerettem játszani, így igazán hidegen hagytak a többiek. Akkoriban még nem voltam az a barátkozós fajta, így mindig próbáltam mindenkit elkerülni. Inkább félre ültem egy sarokba, és a babáimmal játszottam. Ez volt számomra a legjobb elfoglaltság.
Az első iskolai napon, rögtön tudtam, hogy nem nekem való hely. Csendben ülni egy órán keresztül és figyelni....ezt nem nekem találták ki. Ráadásul minden reggel korán kell kelni. Igazán nem az erősségem. A tanulás sem érdekelt soha, mindig csak az járt a fejemben, hogy mikor mehetek már haza, hogy játszhassak a barátnőimmel.
10 éves voltam, amikor az életem egy hatalmas fordulatot vett. Apát felhívta valaki, és közölte vele, hogy a gép, amelyikkel anya Svédországba utazott (a munkája miatt), lezuhant. Ekkor teljesen felfordult az életünk. Chicagóba költöztünk, mert apa nem akart többet azon a helyen élni, ahol anyára emlékezhet. Én inkább azt mondanám, hogy el akart menekülni arról a helyről ahol rá emlékezhet. Mindenkit nagyon megviselt a dolog, de úgy gondolom, hogy a legjobban talán apát. Mi Brian-nel elég hamar átestünk azon, apa viszont teljesen maga alá került. Nem dolgozott, és napokra eltűnt. Legtöbbször össze verve jött haza, vagy pedig tök részeg volt. Kiabált, csattogtatott, és éjjelente sírt. Egyfojtában azt hajtogatta, hogy neki kellett volna elmennie anya helyett. Azelőtt még soha nem láttam olyannak, és féltem is tőle. Szerencsémre legalább Brian ott volt mellettem.
Én mindig is utáltam Chicagóban élni, mert ott minden olyan más, mint Londonban volt. Ekkor kerültem be a St. Johannába, ahová mondhatni elég nehezen tudtam beilleszkedni. Mindenki és minden olyan másabb volt, mint Londonban. Persze ahogy az idők teltek minden megváltozott. Megtanultam, hogy különböző csapatok vannak, bár én egyiknek sem szerettem volna a tagja lenni. Úgy érezetem, hogy az az iskola nem az én világom. Ebben a - számomra unalmas - városban ismertem meg egy Dylan nevű fiút. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem voltam szerelmes. Mert az voltam. Dylan-be. Láttam benne valami különlegeset, ami másban nem volt meg. Ekkor én 15 éves voltam, Ő pedig a bátyámmal volt egyidős. Miatta lettem az a "rossz kislány", akinek mindenki tart. Bulikba jártam, cigiztem, drogoztam és lógtam az órákról. Ezek mind olyan dolgok voltak, amiket azelőtt soha nem mertem volna megtenni. És mindezt csak miatta. Sokkal jobban be tudtam illeszkedni is. Bekerültem a cicababák csapatába, amit mostanra már egésszen megszoktam. Brian persze mindig próbált Dylan-től távol tartani, de soha nem jött neki össze. Nem érdekelt, hogy hazugságokat terjesztett róla, pedig később kiderült, hogy a hazugságok mind igazak voltak. Tényleg csak szórakozott velem. Ezt úgy tudtam meg, hogy rajta kaptam a legjobb barátnőmmel, ahogy együtt táncoltak egy bulin. Persze ebben még nem volt semmi rossz, csakhogy elég fura pozicíóban voltak. Próbálta kimagyarázni, de már nem érdekelt. Napokig sírtam....egy pasi miatt. Brian persze jó alaposan be verte a képét. És én örültem annak.
Azóta már van egy új barátom, Tom, aki az iskolában az egyik legjobb focista. Pár hónapja ismertem meg, és azóta minden egys percemet vele töltöm. Leszoktam minden rossz szokásomról, kivéve persze a cigit. Azt nem hagynám semmi pénzért. Na meg ott vannak a bulik is. Ha nem járnék rendsen, akkor már nem is lennék igazi cicababa. Én ppedig az akarok lenni, mert azok a lányok a második családom. Rájöttem, hogy nem is olyan rémesek, csak jól meg kell Őket ismerni.


Szerepjáték példa

Utálom mikor hülyének néznek. Márpedig Loli annak néz. Most komolyan azt hiszi, hogy beveszem azt a dumát, hogy a barátnőivel volt és nem pasizott? Ha nem a húgom lenne, akkor talán elhinném. Tudom, hogy az minden vágya, hogy végre neki is legyen valakije. Persze eltudom, hogy nem helyes tőlem, hogy nem hagyom, de ez van. Nem akarom, hogy baja essen, vagy, hogy a szerelem miatt depresszióba essen. Majd, ha betölti a 18-at, akkor nem szólok bele többet. De még akárhogy is nézzük, gyerek....
- Neked az éjfél még este van?
Kérdeztem, majd karba fontam a kezem a mellkasomon. Miért nem akkor sétálgattam a kertben, amikor erre a hadműveletre készült? Akkor aztán lett volna neki hadd el hadd! Na de mindegy a lényeg, hogy most megfogtam.
- Hát, ha olyan barátaid vannak, akik éjfélkor elszöknek ilyen bulikba, akkor nem érdemes velük foglalkozni! De mehetsz te is! Csak nem ilyenkor. És nem ellened akarok lenni, csupán vigyázni szeretnék rád!
Nem értem, hogy miért mondja, hogy nem mehet bulikba? Már sokszor volt. De az, hogy ilyen éjjeli buliba engedjem l, az ki van zárva. Tuti, hogy anyáék sem engednék el. Ilyen későn a bulik nem 16 éveseknek valók. Főleg nem úgy, hogy egyedül menjen. Bármikor csak egy szavába kerülne és elksérnem akármilyen hülye buliba. De egyedül nem.
- Még szép, hogy nem! Tudod, hogy mennyi idióta jár ilyen kés[n bulikba? Nem, valóban nem vagy kislány! De akkor is még csak 16 éves vagy! Nem is szabadna ilyenkor járkálj! Szoktál te újságot olvasni? Rengeteg eltűnés van. És mind az ilyen fiatal lányok tűnnek el, mint te vagy. És nem becsüllek alá! Sőt...tudom, hogy tudsz vigyázni magadra...de nem ilyenkor. Igazad van...tényleg nem normális senki ebben a családban....de ez még nem megoldás arra, hogy ilyeneket csinálj!
Ezt most már nem kiabálva mondtam, hiszen azért egy kicsit neki is igaza van. Mert valóban nagyon dilló kis családom van. Cöh...kis család. Na igen...a mi családunk minden, csak nem kis. Na mindegy. Ez most nem ide tartozik. De bármennyire is próbálok rá haragudni, nem megy. Csak úgy csinálok, mintha mérges lennék, pedig azért valójában nem vagy az...annyira nem. De ezt nem szeretném vele érzékeltetni, mert még a végén megismételi ezt a kis elszökését.
- Hiszen most is hazudsz!
Vágtam rá, majd szúr=san néztem rá. Tudom, hogy nem szép dolog tőlem, hogy hazugsággal vádolom, de tényleg nagyon hihetetlen az, hogy nem pasizott.
- Jól van...hiszek neked...
Mondtam ridegen, de persze egyáltalán nem igaz. Akarok neki hinni, de egyszerűen nem tudok. Nem azért, mert nem bízok benne, csak olyan...hihetetlen.
- Egyáltalán nem azt szeretném....Rengeteg barátod van. Ott van Lizzy, Alice, és még sokan mások. Te így is élhetsz. Nem csak bulikból áll az élet. Sétálhatnál a városban....nem kell pasizni.
Ezt szintén egy kicsit hangosabban mondtam, csakhogy ne higgye azt, hogy olyan könnyen feladom a harcot. Akkor is tudom, hogy nem volt helyes ezt tennie, még akkor sem, ha nem engedtük volna el.
- Én nem akarom megvonni! De nem mehetsz ilyen kés[n buliba az engedélyünk nélkül!
Ezt nem kérésnek szántam, hanem parancsnak! És komolyan bármire képes vagyok, hogy eltiltsam az ilyen buliktól. Ha kell mellette alszom, de akkor sem fogom hagyni, hogy ilyen kés[n eljárjon bulizni.
- Loli! Te eddig is oda mentél, ahová csak akartál, zt tudod jól! De nem ilyenkor és nem úgy, hogy elszöksz.
Utálok veszekedni vele, de már túllépett minden határt.
- Valóban nem akartál? Akkor mégis miért mentél bulizni? Szép dolog a szerelem, de te még nem vagy hozzá túl érett! És légyszíves ne keverd bele ebbe az egészbe Amyt!
Nem értem, hogy miért nem képes felfogni ezt az egészet? Nem érti, hogy csak neki akarok jót? Nem értem, hogy minek kell ilyen nagy hisztit csapni. Boldog kéne legyen, hogy valaki vigyáz rá.
- De Loli...tudod nagyon jól, hogy szeretlek. De meg kell értened, hogy ez így nem helyes! Csak téged szeretnélek védeni, mert akárhogy is azt állítod, hogy nagy vagy, az nem igaz. És nekem mindig a bájos kishúgom maradsz....Csak ne csinálj ilyet többet!
Már épp elhatároztam, hogy továbblépek azon ami történ, de akkor hirtelen megláttam valamit, ami a földre esett. Egy kis fehér papír volt. Rögtön lehajoltam érte, majd felvettem. Megfordítottam, majd összeszűkült szemöldökkel olvastam a rajta álló fiú nevét. Roger Winslow: 2819642. Na most ismét megfogtam, hogy hazudik. Fogalmam sincs, hogy ki az a Roger Winslow, de ha egyszer megtudom, tuti, hogy neki annyi.
- Nem mondom meg anyáéknak....De mondd csak. Ki is az a Roger Winslow?
A kis papír darabot nem mutattam meg, hadd legyen neki meglepi, hogy tudok a szerelméről. De komolyan mondom gratulálok neki! Sikerült ismét átvernie.

[You must be registered and logged in to see this link.] - Gabriel Huntzberger